Parkway Offices

Korábbi projektek
Scroll Down

Parkway Offices

A Parkway Irodaház Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő területén, a Könyves Kálmán körúton, a város egyik legnagyobb egybefüggő zöldterületének szomszédságában helyezkedik el. A Népliget mellől gyorsan és egyszerűen elérhető mind a belváros, mind pedig a Ferihegyi repülőtér, valamint az M5-ös és további autópályák is. A 3-as metróvonal, az 1-es villamosjárat és a Volánbusz pályaudvar közelségének köszönhetően a Parkway Irodaház emellett a tömegközleke­dést előnyben részesítőknek is kedvez.

A környék a Váci út mellett Budapest másik híresen dinamikusan fejlődő irodapiaci folyosólya. Az elmúlt években itt talált új székhelyére a Magyar Államvasutak, az Allianz és a Magyar Telekom is, emellett számos bériroda fejlesztés valósult meg, illetve áll előkészítés alatt.

A két ütemben, 26.300 négyzetméteren megvalósított, 2009 közepén átadott „A” kategóriás irodaház a legma­gasabb minőségi elvárásokat is kielégíti. A tervezés során az emberközpontú, élhető és élvezhető terek kialakítása volt az elsődleges szempont. Az átgondolt alaprajz és a funkcionális térszervezés számtalan lehetőséget biztosít a bérlők számára. Az épület műszaki paraméterei rendkívül nagy ültetési sűrűséget engednek, de lehetővé teszik a szellős, tágas belső irodák kialakítását is: mindenki a saját igényei és szükségletei szerint, rugalmasan alakíthatja ki irodáit egy szinten belül, 200-tól akár egészen 3500 m2-ig. A legkorszerűbb technológia mellett egyedi megjelenést és letisztult formavilágot képviselő épület a legmagasabb szintű szolgáltatásokat vonultatja fel. Az üveghomlokzat a légies ha­tásért felel, a padlótól a mennyezetig húzódó üvegfelületek pedig szabad kilátást biztosítanak az itt dolgozóknak.

A Parkway Irodaházat a projekt befejezését követően a Raiffeisen Ingatlan Alap vásárolta meg a fejlesztőtől.