Waterfront City

Aktuális projektek
Scroll Down

Waterfront City

III. Kerület Duna-part

 

Az óbudai Dunaparton elhelyezkedő, mintegy 5 hektár alapterületű projekt Budapest egyik legkülönlegesebb, egyedülálló dunai kapcsolattal rendelkező fejlesztési lehetősége. A tradicionális ipari terület rehabilitálásával a környék végre ismét bekapcsolódhat Budapest vérkeringésébe.

A 50 000 m2-es területen áthaladó sétány a 600 m-re található óbudai Fő térrel köti majd össze a projektet, amely a Kolosy térről induló Óbudai Promenád egyik szakaszát jelenti, továbbá mellette halad el a Szentendre felé tartó nemzetközi kerékpárút is.

Utalva a terület korábbi hasznosítására, és megőrizve a régi Óbudai Szeszgyár emlékét, a terveken is látható városképi védelem alatt álló, emblematikus gyárépületet és kéményt megőrizve integráljuk a projektbe. A korábbi szeszgyári épület felújítása, átalakítása után kereskedelmi, vendéglátó és irodafunkciót kap majd.

Az épületek terveit a Hajnal Zsolt, Ybl díjas építész nevével fémjelzett, számos színvonalas lakó- és középületet tervező Hajnal Építész Iroda készítette el.

A Waterfront City első ütemében két 13 emeletes és egy 9 emeletes épület épül, amelyben összesen 269 lakás kerül kialakításra. Az épületekben 28 m2-es stúdiólakástól egészen a 145 m2-es, nagyteraszos penthouse lakásokig mindenki megtalálja a számára ideálisat. A lakások 92 %-a terasszal rendelkezik, néhány pedig kertkapcsolatos.

A Waterfront City második ütemében egy épületben 13 emeleten összesen 169 lakás épül. Az épületben a 26 m2-es stúdió lakástól egészen az 59 m2-es háromszobás lakásig választhatnak az érdeklődők. 2022. első negyedévében kerülnek átadásra lakásaink. A lakások 80 %-a terasszal rendelkezik.

Épületeink magasabbak lesznek az átlagosnál (a 13 emeletes 45 m, a 9 emeletes 34 m magas lesz) ezért csodaszép panoráma garantált a Budai-hegyekre, az Óbudai-szigetre, a Dunára, valamint a városra.

Az otthonok jellemzően hatalmas üvegfelületekkel és szellős, világos terekkel rendelkeznek. A mennyezeti hűtés-fűtési rendszer miatt mégis ideális a hőmérséklet. A lakásokhoz tárolóhelyiséget is lehet vásárolni, a parkoló- és a lakószinteken.

Parkolás az erre a célra kialakított teremgarázsban lehetséges. A földszinten szolgáltató, vendéglátó és kereskedelmi egységek, illetve irodák és fitnessterem kerülnek kialakításra.

A Waterfront City harmadik ütemében két 9 emeletes és egy 13 emeletes épület épül, amelyben összesen 218 lakás kerül kialakításra. Az épületekben 27 m2-es stúdiólakástól egészen a 107 m2-es, nagyteraszos lakásokig mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A lakások 96 %-a terasszal rendelkezik, a fennmaradó otthonok pedig kertkapcsolattal rendelkeznek. Átadás 2023 első negyedévében történik. Örökpanorámás lakások egyedi kilátással a Dunára és az Óbudai-szigetre.

A Waterfront City negyedik ütemében összesen 238 lakás épül 28-112 m2-es méretben, melyből 159 lakás értékesítése kezdődött el. Az alapfelszereltségként mennyezet hűtés-fűtéssel ellátott, változatos alapterületű és elrendezésű lakások 90%-a terasszal rendelkezik.
A lakásokból lélegzetelállító panoráma nyílik az Óbudai-szigetre és a Dunára. A védett épület közvetlen közelében épülő 4. ütem otthonai hatalmas üvegfelületekkel és szellős, világos terekkel rendelkeznek.

Adatok
Átadva
I. ütem 2022., II. ütem 2022.
Várható átadás
III. ütem 2023. I. negyedév, IV. ütem 2024. II. félév
Ingatlanok száma
I. ütem 269 , II. ütem 169, III. ütem 218, IV. ütem 238
Ingatlanok alapterülete
26-145 m2